Levelek

2010 évi Nagy Sportágválasztó időpontjai

Tisztelt Sportági Vezetők! Tisztelt Sportszövetségek!

2010-ben ismét Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI Budapesten!
Az előkészületi munkákat megkezdtük.
Bízunk benne, hogy a 2009-es Nagy Sportágválasztó rendezvényeket ti is pozitív élményként éltétek meg,
éreztétek, hogy a rendezvény fejlődést mutat és nagy a közönségigény rá.
Reméljük, hogy számíthatunk sportágatok jelenlétére idén is.

VI. Budapesti Nagy Sportágválasztó időpontja: 2010. május 14-15.
VII. Budapesti Nagy Sportágválasztó időpontja: 2010. szeptember 17-18.
A helyszín még ugyanaz marad: Merkapt Maraton Sportközpont, 1106 Budapest, Maglódi út 12/A.

Igyekeztünk a mellékelt együttműködési megállapodásba minden fontos információt belefoglalni,
két változással:
1. Már most tudtok jelentkezni a májusi és/vagy a szeptemberi rendezvényre is.
2. Ha még nem tudjátok pontosan milyen egyesületekkel vennétek részt a rendezvényen, akkor is várjuk vissza a megállapodást! A résztvevői egyesületi listát később is el tudjátok küldeni a (májusi rendezvény esetén) 1. sz. illetve a (szeptemberi rendezvény esetén) a 2. sz. mellékleten.

Azért kérünk benneteket, hogy már most jelentkezzetek a rendezvényre, mert folyamatosan keresnek meg minket újabb sportágak, de a helyszín befogadóképessége korlátozott és elsőként a régi partnereknek, a "tradicionális sportágválasztós-sportágaknak" :o) szeretnénk helyet biztosítani.

Kérünk benneteket, amennyiben szeretnétek részt venni a 2010. május és/vagy szeptemberi Nagy Sportágválasztón a mellékelt Együttműködési megállapodást kitöltve, aláírva legyetek szívesek visszaküldeni részünkre az alábbi címre
2 példányban
Nagy Sportágválasztó Szervezőiroda
1134 Budapest, Róbert Károly krt. 90. I/16.

vagy 1 példányban faxon: 06-1-236-0899-es számra

vagy beszkennelve e-mailen a koos@sportagvalaszto.hu címre

Jelentkezési határidő: 2009. február. 28.

A sportágakkal történő egyeztetéssel új kollégánk lesz a segítségünkre: Kurucz Zoltán Márk Tel.: 06-1-450-0869, -0868 E-mail: kurucz@sportagvalaszto.hu
Kérjük fogadjátok őt is bizalommal.

Ahogy talán már értesültetek róla a Nagy Sportágválasztó rendezvény vidéken is beindul, 15 városban lesznek idén rendezvények, ahol a helyben megtalálható sportágak mellett szívesen fogadnak olyan sportágakat is, melyek ott újdonságnak számítanak, ezzel kapcsolatos pontosabb információkról hamarosan értesítünk benneteket!


Sportbaráti üdvözlettel:

Ipacs Endre Koós-Lukács Tímea
főszervező főkoordinátor
06-20/5639-254 06-30/22-11-612
ipacs@sportagvalaszto.hu koos@sportagvalaszto.hu

 


 



Copyrigth © Magyar Kung-Fu Szakszövetség | HOME | IMPRESSZUM | Design by FutureSoft Informatics